Hermione kalandja

Amikor beléptem az abszol útra, a szokásos hangzavar és tolongás helyett csönd és kihaltság volt. Nem értettem semmit. Sehol senki! Most hogy vegyem meg a könyveimet? Szerencsére az üzletek tulajdonosai itt voltak, de valamitől nagyon féltek, és amikor be akartam menni valahova, akkor a tulajdonos nyitott ajtót, és utána rögtön visszazárta kulccsal. Amikor megkérdeztem a boltosokat, hogy mi történt itt, csak a fejüket rázták, és azt mondták vigyázzak kint.



Amikor már mindenem megvolt, elindultam visszafelé. Azt éreztem, hogy valaki követ, csak nem tudtam ki. Hamarosan már futottam. Valahogy nagyon megijedtem, de az a lény követett. Aztán hirtelen elővetem a pálcám, megfordultam és vártam hogy támadjon. Ekkor egy kis torz valamit pillantottam meg a földön, aminek madár lába volt, de a teste bájital volt. Hát ettől fél mindenki? Még sosem láttam ilyet, ezért óvatosan felvettem, és egy törésgátló üvegbe tettem.



Aztán anya és apa elvitt Londonba, ahol találkoztam a fiúkkal, és alig vártam hogy felszálljunk a vonatra, és elmesélhessem a történetet. A fiúk furcsa képpel néztek rám, ezért elővettem az üvegcsét. Nem tudtunk vele mit kezdeni, ezért elhatároztuk, hogy első utunk a könyvtárba vezet majd, hogy megtudjuk, mi lehet ez.



Hamarosan már láttuk is a Roxfortot, de aznap annyira fáradtak voltunk, hogy nem volt idő a könyvtárra. A következő napi órák unalmasak voltak, csak azt vártuk mikor lesz már vége. Aztán mikor az utolsó óráról is elszabadultunk, rögtön rohantunk a könyvtárba. Harry és Ron hozott egy halom könyvet, és elkezdtük böngészni azokat. De sehol nem találtunk semmit, pedig szinte az egész könyvtárat átkutattuk. Mikor az óra elütötte a 6-ot, akkor valami szörnyűség történt. Az összes könyv amihez hozzáértünk, félig madárrá változott, és elkezdett repkedni. A könyvtárat ki kellett üríteni.



Nagyon mérges voltam a fiúkra, mert csak nevetgéltek, nem vettek komolyan semmit. Úgy látszik mindent nekem kell csinálnom. Következő nap kviddicsmeccs volt, ezért a fiúk hamar lefeküdtek. Kölcsönvettem Harry köpenyét és térképét, és elindultam vele a könyvtár felé. Éppen azt néztem a térképen hogy hol vagyok, és hogy jön e valaki, amikor hirtelen a térkép kiírta oda ahol én voltam azt, hogy HALÁL ilyen nagy betűkkel, majd az egész elmosódott, és nem tudtam visszakapcsolni a térképet.



Már nagyon féltem, tudtam, hogy nem kellet volna elhoznom a szörnyecskét, mert nyilvánvalóan valami szörnyűség volt benne. Meg kellet semmisítenem. De hogy? Mikor elő akartam venni, láttam, hogy már nincs is nálam. Na akkor már pánikba estem. Visszarohantam a klubhelységbe, és írtam Dumbledorenak egy levelet, hogy baj van és jöjjön vissza hamar a konferenciájáról. Amikor el akartam küldeni a baglyommal, hirtelen az összes ablak bezárult, és szegény bagoly nekiment az egyiknek. Ráadásul már csak egy üres pergamen volt nála. Az üzenetem eltűnt, Egész éjjel nem tudtam aludni, és a megoldáson gondolkodtam. A srácoknak nem mertem elmondani a meccs miatt.



Egyszerre hirtelen a tollam magától írni kezdett, de csak zagyvaságokat. Nem értettem. És akkor eszembe jutott valami. Amikor kimentünk a kviddicspályára már készen voltam a levéllel. Olyan pennával írtam, hogyha valami történne vele, akkor a tulajdonosához repüljön. Ha el is akarná valaki olvasni, akkor se tudná. Elküldtem Dumbledornak, majd én is néztem a meccset. Persze Harry elkapta a cikeszt. Egyszercsak sötét lett az ég, és mi nem tudtunk kimenni a kviddicspályáról. Akkor láttam meg Dumbledoret. Ő elmenekített minket, az üvegcsét pedig megtalálták és megsemmisítették.