A kardszárnyú delfinek táplálkozása

A kardszárnyú delfin a cetfélék közül a leginkább ragadozó természetű, és az egyetlen olyan, amely melegvérű állatokat is megtámad. Szinte minden kellően nagy állatot elfogyaszt, még a nálánál jóval nagyobb bálnákat is. A tengeri tápláléklánc vitathatatlan csúcsán áll.

A nagy sziláscetek közül bizonyítottan szerepel a kardszárnyú delfin étlapján a grönlandi bálna, a vizcayai bálna, a szürke bálna, a hosszúszárnyú bálna, a csukabálna, a tőkebálna, a közönségs barázdás bálna, és Földünk legnagyobb állata, a kék bálna is. Megöli az ámbrás cetet, a különféle csőrös ceteket, a fehér delfint, a narvált és a gömbölyűfejű delfint; a kisebb delfinek közül a barna delfineket, a csíkos delfint, a közönséges delfint és a sötét delfint.

A fókák közül a kardszárnyú delfin megeszi a rozmárt, az elefántfókákat, oroszlánfókákat, medvefókákat, a szakállas fókát, a rákevő fókát, a borjúfókát, a leopárdfókát és a Weddell-fókát. A menyétfélék közül a tengeri vidra eshet a kardszárnyú delfin zsákmányául.

Kedveli a szárnyasokat is, mint a pingvineket, a kárókatonát és a tengeri récéket.

Mint az egy delfintől elvárható, a kardszárnyú delfin halakat is eszik, így például bonitót, tőkehalat, elektromos ráját, laposhalakat, heringet, makrélát, holdhalat, tengeri gébet, lazacot, szardíniát, bűzöslazacot és tonhalat; de megeszi a cápákat, így a hatalmas termetű, bár ártalmatlan óriáscápát is. Elfogyasztja a tengeri teknősöket is, valamint a polipot és a különféle tintahalakat is. A képen látható állat éppen egy pörölycápát ejtett el.

Ezt egészítik ki az olyan szokatlanabb táplálékok, mint a tengerszorosokon átúszó szarvasok (ezt nem fenyegetésnek szánom), a tengerhez túl közel merészkedő birkák, valamint a delfináriumok látogatóinak kutyái.

Kimondható, hogy ha egy nagyobb testű tengeri állat lemaradt erről a listáról, az nem a kardszárnyú delfinek finnyásságának vagy lágy szívének, hanem a tudományos céllal kibelezett delfinek kis számának vagy az én szótáram hiányosságainak köszönhető.

Emberevés

Nem szerepel viszont a listán az ember. Nincs bizonyíték arra, hogy vadon élő kardszárnyú delfinek valaha is embert öltek és ettek volna meg. Ennek ellenére a közelmúltig emberevő ragadozóként tartották számon őket. Egy 1960-ban megjelent amerikai búvárzsebkönyv a búvárokat fenyegető veszélyek között a kardszárnyú delfineket a legsúlyosabb IV+ fokozatba sorolja. Egy másik, szállóigévé lett vélemény szerint: "Akit a kardszárnyú delfin megtámad, annak egyetlen esélye marad: a reinkarnáció."

A szájhagyomány szerint a kardszárnyú delfinek bosszút állnak azokon, akit bántalmaznák őket. Egy történet szerint 1956-ban két kanadai favágó rönköket dobált a vízbe, amikor észrevették a delfinek közeledését. Egyikük egy rönkkel szándékosan fejbevágott egy delfint. Este, amikor a favágók csónakon akartak visszajutni táborhelyükre, a delfinek felborították a csónakot, és a rosszakaratú favágó örökre eltűnt. Erre az esetre nincs más bizonyíték, mint a túlélő favágó beszámolója. Mint azt egy cetkutató kijelentette, "semmi sem süllyed el gyorsabban, mint egy részeg favágó. Egy biztos: egy kardszárnyú delfin sohasem enne meg egy favágót. Nehezen emészthető."

Az egyetlen bizonyított eset, amikor vad kardszárnyú delfin embert támadott meg, 1972-ben történt. Egy Hans Kretschmer nevű 18 éves szörfözőt ért a támadás a kaliforniai Monterey mellett, a part közvetlen közelében. Az állat Kretschmer combjába harapott, három mély sebet ejtve rajta. Kretschmer ököllel megütötte támadóját, mire az elúszott. A sebeket száz öltéssel tudták összevarrni. Kretschmer teljesen meggyógyult. A szemtanúk beszámolója és a harapásnyomok alapján megállapítható, hogy a támadó egy kardszárnyú delfin volt.

Két másik esetben vitorlás hajókat ért támadás. Mindkét vitorlást nagy ütés érte alulról, a hajótest beszakadt, s a hajók elsüllyedtek. Senki sem halt meg. A hajótöröttek kardszárnyú delfineket láttak a mentőcsónak körül körözni. Egyáltalán nem biztos, hogy ők támadtak, a hajók sziklazátonynak is ütközhettek. Mindenesetre békén hagyták a védtelen hajótörötteket. Mindhárom esetben arról lehetett szó, hogy a delfinek tévedésben voltak: a hajókat bálnával, a fürdőzőt fókával tévesztették össze. Tévedésüket szerencsére még időben belátták. Milyen íze van ennek? Fuj, de gusztustalan!

Nem válik viszont a kardszárnyú delfinek dicsőségére az, hogy egyes esetekben saját fajtársaikat is megeszik. Legalábbis egy Sevcsenko nevű orosz tudós szerint, aki 30 lelőtt delfn gyomortartalmát vizsgálta meg, és kettőben kardszárnyú delfinek maradványait is megtalálta. Másik tizenegy gyomorban viszont nem talált semmit, tehát szegény állatok valószínűleg nagyon éhesek voltak.

Vadászati módszerek

A kardszárnyú delfinek, talán Felicián és barátai kivételével, nem tartják feladatuknak, hogy a fentebb közölt egész étlapot végigegyék. Étrendjük vidékenként változik. Norvégia partjainál például heringet, Japán térségében tőkehalat, laposhalakat és lábasfejűeket esznek. Argentína partjainál elefántfókákra és oroszlánfókákra vadásznak. Észak-Amerika nyugati oldalán a rezidens közösségek tagjai halevők, míg a tranziensek lelkes fóka- és bálnavadászok: nemrég egy bálnanéző túra résztvevőinek is tartottak egy nagy sikerű bemutatót, az áldozat egy Minke-bálna volt. Az Antarktisz vizeiben is vannak békés halászok, akiket hasuk sárgás színe is megkülönböztet a hófehér hasú fókavadászoktól.

Megtörténik, hogy egy nagyobb csapat reménybeli vacsorát több kardszárnyú delfin körbekerít, majd egyenként beúsznak a kör közepébe, és elkapják zsákmányukat. Fókák üldözése közben a partra is kiúszhatnak, de így kapják el a birkát is. Ez veszélyes, hiszen ha nem sikerül visszacsúszniuk a vízbe, az az életükbe kerül. Hozzájutnak a jégen napozó fókákhoz is: a jeget fejükkel átszakítják, az úszó jégtáblát feldöntik, vagy olyan hullámot kavarnak, hogy az a fókát lesodorja a jégtábláról.

Áldozatukat nem mindig harapással ölik meg. Gyakran agyonütik izmos farkukkal a halakat is, de a fókákat is. Zsákmányukat több méter magasra is feldobják. A bálnákat meg is fojthatják, akár úgy, hogy nem engedik a felszínre emelkedni, akár úgy, hogy melluszonyukkal befogják a bálna orrnyílásait. Általában nem eszik meg az egész bálnát, csak a legfinomabb részeket; elsősorban a nyelv és az ajkak érdeklik őket.

Dögöt nem esznek, de a cetvadászok által frissen elejtett bálnák húsát soha nem vetették meg. A halakat a horgászok zsinórjáról, illetve a halászok hálójából is elviszik.