A láb felépítése egyértelműen megkülönbözteti az őshüllőket az előttük élő és a modern állatoktól. A krokodilok lábai például a testük oldalából nyúlnak ki. A dinoszauruszoké pedig a testük alatt helyezkedik el, mint például a lovaknál. Ez feljebb emelte a gyomrukat a földről és lehetővé tette számukra, hogy egyenesen és talán fürgébben járjanak. A következő napokban Serenoban felmerült az a gyanú, hogy ez a dinoszaurusz talán még primitívebb, mint a Herrerasaurus. A Chicago Egyetemen végzendő több hónapos tanulmányozás talán majd igazolja ezt a feltevést, és új fényt vet a korai őshüllők családfájára. Tudományos újságíróként végighallgattam minden vitát a dinoszauruszok 65 millió éve történt kihalását illetően. Vajon halálra fagytak egy üstökös, vagy aszteroida becsapódás utóhatásként? Vagy egy vírus, esetleg klímaváltozás terítette le őket. Parázs viták folynak erről, de máig sincs eredmény. Közben egy csendesebb, ám sokkal fontosabb elmélet született. A világ minden táján, olyan durva helyeken, mint az Ischigualasto Völgy is, paleontológusok maroknyi csoportjai próbálják újraírni a dinoszauruszok életének könyvét és nem foglalkoznak azzal, hogy hogyan haltak ki.

Mostanában, ahogy az ásatások helyszíneit és a múzeumokat látogatom, azon vettem észre magam, hogy jobban érdekel az eredet, mint a kihalás. A dinoszauruszok, amint megtudtuk róluk, kivételes feltalálók voltak. A hatékony anyagcsere, a mozgás és az olyan társas viselkedés, mint a csordaszellem és az anyai gondoskodás úttörői.
Talán jó hír, hogy képzeletünk e szörnyei még ma is élnek. Az elmúlt évtizedben a legtöbb kutató azon vitatkozott, hogy vajon a madarak anatómiailag nem eredeztethetőek-e a dinoszauruszok családfájából.
Ahogy Kevin Padilan a Kalifornia Egyetemről is a következőket állítja: - Az őshüllők nem haltak ki. Dinoszaurusz itatóhelyünk van a kert végében, sült dinoszauruszt eszünk hálaadáskor és dinoszaurusz nugetteket eszünk a McDonald's-ban.
A dinoszaurusz szót először 1842-ben használták nyomtatásban. Sir Richard Owen angol anatómustól származik, miután kiderült, hogy a nemrég talált fosszíliák egy ismeretlen állatcsoport tagjai. Owen összeillesztette a görög "denios", vagyis szörnyű és "sauros", azaz hüllő szavakat, hogy meghatározza a figyelemre méltó leleteket.
Ma már tudjuk, hogy az őshüllők165 millió éven át uralták a földet, kb. 250 milliótól 65 millió évvel ezelőttig. A tudósok hozzávetőlegesen 350 ismert fajt tartanak számon, melyek felét az utóbbi 20 évben fedezték fel. Azonban úgy hiszik, hogy mindez még csak töredéke a valaha létezett fajoknak. Mind valószínűleg a kétlábú, fácán nagyságú hüllőből alakult ki.
Közben Chicagóban Sereno vizsgálata megerősítette, hogy a talált dinoszaurusz csontváz valóban primitívebb, mint a Herrerasaurus. Nincs még olyan rugalmas állkapcsa, ami a későbbi húsevő állatoknak lehetővé tette a menekülő áldozat csapdába ejtését és szétmarcangolását. Sereno ezért meg van róla győződve, hogy ez az új lelet áll a legközelebb a legelső létezett dinoszauruszhoz.
- Eoraptornak neveztem - mondja - a görög mitológiában szereplő hajnal istennő, Eos után. A raptor pedig tolvajt jelent. Ez az állat egy könnyűtestű kis csirkefogó volt. Odatolakodott más állatok áldozataihoz és azok testéből szerzett magának falatokat.
Sereno szerint még azért is jelentős ez a lelet, mert segítségével talán könnyebben meghatározhatjuk, hogy mikor ágazott el a dinoszauruszok törzsfája. A paleontológusok már régen elkülönítettek két fő dinoszaurusz csoportot: a szauritikusokat, amelyek csípője hüllőszerű jellegzetességeket mutat és az ornitikusakat, amelyek csípője viszont inkább a madarakéhoz hasonlít. A tudósok máig sem biztosak benne, hogy e két különböző felépítés hogyan befolyásolhatta a mozgásukat. Mindazonáltal mindkét csoport más utakon fejlődött tovább.
A szauritikus ág sok jól ismert dinoszauruszt foglal magába, mint például a szaropodákat ( nagytestű, négylábú, hosszúnyakú, növényevők csoportja, amelybe beletartozik például a brontosaurus ), és a theropodákat, a telhetetlen húsevők azon csoportját, amelynek törzsfája elvezet a madarakhoz éppúgy, mint a Tyrannosaurus Rexhez.

Az ornitikus ág képviselői ugyanakkor kizárólag növényevők. Ez az ág is sok közismert fajt mondhat magáénak. Sokuk kétlábú volt, mint a kacsacsőrű dinoszaurusz is. Mások, mint a páncélozott sztegoszaurusz, vagy a nagy szarvú ceratopszok négy lábon jártak. Sereno mindkét dinoszaurusza a szauritikus ághoz tartozik. Hozzáteszi, hogy a legkorábbi, ismert ornitikust is az Ischigualasto völgy közelében találták meg. Bár még nincsenek teljesen feltérképezve, Argentína leletei azt jelzik, hogy 225 millió évvel ezelőtt a dinoszauruszok törzsfája már két ágra szakadt. Ettől kezdve az őshüllők robbanás szerűen sokasodni és variálódni kezdtek.

Milyenek voltak ezek az ős dinoszauruszok? Lábaik hosszúak voltak, Sereno szerint inkább a gazelláéhoz hasonlítottak, mint a modern krokodiléhoz. Jól fejlett mellső végtagjaik voltak, gyorsan és kecsesen mozogtak. Kiváló harcosok voltak és látszólag mindent megettek, amit csak meg tudtak fogni. Falánkságukra Új-Mexikóban, az Ischigualasto völgytől messze északra fekvő kis múzeumban, a Ghost Ranchon fekvő Presbiteriánus Egyház egy konferencia termében találunk bizonyítékot. A múzeum gondnoka Lynett Gillette egy Coelophysis karcsú, kifejlett csontvázát mutatja meg, amelynek gyomrában saját fajtájának kisméretű csontjait találták.Volt rá példa, hogy több Coelophysis csontvázat találtak egy helyen, közel egymáshoz, minthogyha valamiféle elemi csapás áldozatai lettek volna. 1947-ben egy farmon történt ásatáson kiderült, hogy miben voltak még újszerűek a többi előttük élt állathoz képest: csoportokba tömörültek és így megteremtették a társasági viselkedés korai formáját. Mi lehetett ezek célja? Hatékonyabb vadászat, táplálkozás, netalán védekezés? Hans-Dieter Sues szerint az Ontario Királyi Múzeumból a korai csordásodás tanúi lehetünk a fenti esetben.
A Coelophysis felépítése olyan, mint egy hosszútávfutóé. - Gyorsaságára és ügyességére azért lehetett szükség - magyarázza Gillette - hogy el tudjon menekülni az olyan szörnyek elől, mint például az a phytosaurus.
Megfordulok, hogy lássam az imént említett, fél méternél kicsit hosszabb példány csontvázát, ami valójában nem más, mint egy hatalmas állkapocs farokkal. Ezek a krokodilszerű ősállatok kisebb tavakban és folyókban éltek. Természetesen rajtuk kívül még más, vérengzőbb állatok is megkeserítették a Coelophysis életét, mint például az óriási amphibiánok, amelyek leginkább egy szalamandra és egy aligátor keverékére emlékeztettek.A Coelophysis pedig kisebb állatokat terrorizált: rovarokat, kisebb amphibianokat, kis termetű hüllőket és a mai emlősök őseit.

Ez utóbbiak akkoriban cickány méretű, szőrös állatok voltak, és körülbelül ugyanabban az időben fejlődtek ki, mint a dinoszauruszok. 165 millió évig mégis csak mellékszerepet játszottak az élet színpadán. Senki sem tudja miért. Az emlősök már akkor viszonylag nagy aggyal rendelkeztek és feltehetően az őshüllőknél sokkal hatékonyabb melegvérű anyagcserével.A dinoszauruszok azonban meglepően kifinomult anyagcsere fogásokat fejlesztett ki. Ezek a legújabb felfedezések részét képezik. Néhány évtizeddel ezelőtt ezeket az állatokat csak nagy hüllőknek tekintették, a tudósok azt hitték, hogy mind hidegvérű, vagyis ektoterm volt.

Ezek, mint a mai hüllők nagymértékben függenek a környezet hőfokától, hogy szabályozni tudják belső hőmérsékletüket. Ha egy aligátor a napon sütkérezik, az energiával tölti fel, ha pedig a hűvös vízben úszkál, az lelassítja. Az ilyen állatok nem képesek tartósan nagy aktivitásra. A melegvérű, azaz endoterm állatok viszont maguk állítják elő önfenntartásukhoz a megfelelő mennyiségű energiát. Emiatt bármikor képesek erőkifejtésre, amikor csak szükségük van rá.
Az 1960-as évek végén egy tekintélyromboló fiatal paleontológus, Robert Bakker rávilágított, hogy a dinoszauruszok sohasem lehettek volna a világ urai, ha anyagcseréjük nagy hüllőkéhez hasonlított volna. Ezzel a kijelentésével pedig elindított egy fontos folyamatot. Bakker ezeket az állatokat hátsó végtagjukon rohangáló, fára élelemért felkúszni képes állatoknak képzelte. Mindez pedig lehetetlenség volna meleg vér nélkül.
Manapság a legtöbb tudós elutasítja a vagy-vagy nézetet. -Ezek az ősállatok szinte mindenre képesek voltak az anyagcseréjüket illetően - állítja Hans-Dieter Sues. Bizonyára kifejlesztettek valamilyen hőmérséklet szabályozó technikát. A nagyobb állatok, amelyek teste jól tartotta a meleget, inkább az ektotermia felé hajlottak, míg a kisebbek, amelyeknek több energiára volt szükségük, hogy elszaladjanak támadóik elől, inkább endotermek voltak.