Baglyok között (történetes óra)

Évekkel ezelőtt egy késő őszi napon az ország délkeleti részén, Dévaványa környékén jártunk Bécsy László barátommal. Az ott tanyázó túzokokat figyeltük. Alkonyodott már, amikor szállásunk felé tartva észrevettem, hogy a legelőn elszórtan álló ezüstfa sűrűségek egyikéből erdei fülesbagoly repül ki. Éhes lehetett, mert bár még nem volt teljesen sötét, vadászni kezdett. Hirtelen ötlettől vezérelve cincogni kezdtem, mire meglepő dolog történt. Az ezüstfák megelevenedtek, fél tucat nesztelen röptű bagoly bukkant elő, és valamennyien a hang irányába, felénk repültek. Gondolom, egy kövér mezei pocok képe lebeghetett lelki szemeik előtt, mert meglehetősen csalódott arccal vágódtak oldalt, amint tévedésüket észrevették. Néhányszor ugyan még visszatértek, körberepültek bennünket, de később már hiába cincogtam, elszéledtek a nagy legelőn valódi zsákmányt keresve.

Az erdei fülesbagoly tulajdonképpen nem erdei madár, zárt tölgyesekben, bükkösökben soha nem találkozhatunk vele. Költ viszont a kisebb erdőfoltokban, mezei fasorokban, az ezüstfák tüskés ágai között, ott, ahol varjak, szarkák építik fészkeiket. Miután a baglyok maguk nem építenek fészket, ezeket foglalják el a maguk számára. Márciusban már 4-6 fehér tojásukat melengetik, jelenlétüket csak felálló tollfüleik és a fészek peremén kicsit túlérő farokvégük árulja el.

A Kis-Balaton Diás-szigetén éjszaka gyakran már februárban hallottam a hímek mély „hu” hangjait. Az egér cincogását utánozva ott is sikerült a közelbe csalnom őket. Egy alkalommal lefeküdtem a fűbe, némi száraz lombot szórtam magamra és úgy kezdtem cincogni. Másodperceken belül ott termett egy bagoly, két méterrel a fejem felett lebegni kezdett, majd, amikor észrevette, hogy rászedték, újra eltűnt a sötétben.

A Madártani Intézetben hosszú éveken át vizsgáltam a különböző bagolyfajok táplálék összetételét. Gyomornedveik nem emésztik meg a csontokat és a visszaöklendezett hosszúkás képletekben, a szőrből és csontokból álló úgynevezett köpetekben a fogott rágcsálók és madarak koponyái és állkapcsai teljesen épek maradnak, könnyen meghatározhatók. Az ország különböző részeiből származó köpetek szétbontogatása után előkerült több mint huszonháromezer zsákmányállat 93 százaléka rágcsáló, ezen belül 67 százalék a mezőgazdaság első számú közellenségként emlegetett mezei pocok volt. A baglyok – nemcsak az erdei fülesbagoly – egész évben pusztítják a rágcsálókat, és ami nagyon fontos, egyetlen fillér ráfordítás és egyetlen csepp vegyszer nélkül. Méltán érdemlik meg a legteljesebb védelmet.

Az erdei fülesbaglyok télen, kiegészülve az északabbról hozzánk érkezőkkel, csoportosan nappaloznak, nem egyszer a településeken álló magas lucfenyőkön. Ha nem zavarják őket, egészen a tél végéig kitartanak, és oda évről évre visszajárnak. Megszokják, hogy emberek járnak a fáik alatt, nem repülnek el, csak fejüket fordítják utánuk és tollfüleiket felmeresztve, tágra nyílt narancsvörös szemeikkel követik minden mozdulatukat. Ha pedig leszáll a téli este, nesztelen szárnyakon, mint testetlen árnyak indulnak a mezők felé. Vadásznak, aztán hajnalban újra visszatérnek a fenyőágak közé. Kényelmesen elhelyezkednek és emésztenek. Csend van, csak néha hallatszik egy-egy halk koppanás. A fák alatt fekvő, pocokmaradványokkal teli köpetek száma eggyel ismét gyarapodott.

hf: írjátok le a baglyok főbb tulajdonságait kb. 8 mondatban!