A rap mûvészete

...rapt Poesy,
And arts, though unimagined, yet to be.
Shelley, Prometheus Unbound

I.
A rap a mai populáris zene leggyorsabban fejlôdô, de egyben leginkább üldözött és becsmérelt műfaja. A művészi státuszra formált igényét elmossa a gyalázkodó kritika, a cenzúra és az elüzletiesedés áradata. Ezen nem kell meglepôdnünk. A rap kulturális gyökerei az amerikai társadalom fekete alsóbb osztályába nyúlnak vissza; militáns fekete büszkesége és a gettó-élmény tematizálása baljós szirénhang önelégült társadalmunk számára. Mivel jelen van az aláaknázására irányuló politikai szándék, könnyű olyan esztétikai érveket találni, amelyek látszólag diszkreditálják a rapet mint művészi formát. A rapszámokra nem az ének, hanem a szövegmondás vagy kántálás jellemzô. Megalkotásuk során nem alkalmaznak sem élô zenészeket, sem eredeti zenét; a felvételek ehelyett korábbi, gyakran jól ismert lemezekrôl származó átvételekbôl („sample”-ekbôl, vagyis hangmintákból) készülnek. Végül a szövegek együgyűnek és durvának tűnnek, verstani szempontból kifogásolhatók, a rímek nyersek, ismétlôdôk és gyakran nyílt szexuális utalásokat tartalmaznak. Mégis, amint a fejezet címe is sugallja, ezek a szövegek kitartóan küzdenek azért, hogy a rapet is megillesse a költészet és a szépművészet státusza.
Szeretném közelebbrôl is megvizsgálni a rap, vagy ahogyan a hozzáértôk gyakran nevezik, a „hip-hop” esztétikáját. Mivel magam is kedvelem ezt a zenét, személyes érdekem fűzôdik esztétikai legitimációjához. A kulturális és esztétikai tét azonban ennél jóval nagyobb. Úgy vélem, a rap olyan posztmodern populáris művészet, amely megkérdôjelezi azokat a mélyen meggyökeresedett esztétikai konvencióinkat, amelyekben a modernség mint művészeti stílus és ideológia, valamint a modernitás kulturális szférákat élesen elkülönítô filozófiai doktrínája egyaránt osztozik. Mégis, miközben kihívást jelent e konvenciók számára, úgy látom, eleget tesz az esztétikai legitimitás legfontosabb kritériumainak, amelyeket a populáris művészettôl általában megtagadnak. Ezért a rap ellenszegül minden tisztán esztétikai alapon álló merev megkülönböztetésnek a populáris és a magas művészet között, sôt magának az alapnak a gondolatát is megkérdôjelezi. Hogy igazoljam ezeket az állításokat, elôször a posztmodern esztétika szemszögébôl vizsgálom a rapet. (...)
A posztmodern nyugtalanítóan összetett és vitatott jelenség, amelynek esztétikája következetesen ellenáll a világos és megkérdôjelezhetetlen definícióknak. Ennek ellenére bizonyos témákat és stílusjegyeket széles körben jellemzôen posztmodernnek tekintenek, amelyek, mondanunk sem kell, különbözô mértékben számo s modern művészetben is fellelhetôk. E jellemzôk között szerepel az újrahasznosítás és kisajátítás, szemben az eredeti alkotással, a stílusok eklektikus vegyítése, az új technológia és a tömegkultúra lelkes felhasználása, az esztétikai autonómia és a művészi tisztaság modern eszméjének megkérdôjelezése, valamint a helyi és idôbeli hangsúlyozása az állítólagosan létezô univerzálissal és örökkel szemben. Akár posztmodernnek nevezzük e jellegzetességeket, akár nem, a rap nemcsak szembeötlôen példázza, hanem gyakran tudatosan hangsúlyozza és tematizálja ezeket. Ezért, ha magát a posztmodernt mint kategóriát el is utasítjuk, ezek a jellemzôk akkor is igen lényegesek a rap megértése szempontjából.

Házi feladat: egy rapp szöveg írása, ami kb. 5-10 soros legyen, és arról szoljon, hogy a rapp zene a legjobb, és hogy sohasem fog kihalni!